 Családbarát szállás - Mosonmagyaróvár
Első számú érvünk a családbarát szállás mellett: pénztárcakímélő
Az Engler Hotel Étterem 4 és 5 ágyas szobáit kimondottan olyan családoknak, baráti társaságoknak terveztük, akik nehezebben tudnak, vagy nem akarnak több kisebb (1, 2 vagy 3 ágyas) szobát foglalni. 7 ágyas szobánk pedig egyenesen kuriózumnak számít Mosonmagyaróvár szállásai körében. Egy nagyobb szoba kibérlésének költsége egy főre vetítve kedvezőbb a családok számára, mint több, azonos ágyszámú szoba igénybevétele.
Második érvünk a családbarát szállás mellett: a család együtt lehet, mégis külön pihenhet Családbarát szobáink galériásak, a földszinten 2 vagy 3 ágyal és a zuhanyzós fürdőszobával. Lépcső vezet az emeletre, ahol további 2 ágy, a 7 ágyas szoba esetében két helyiségben 5 ágy található. Így több szabadság jut a szülőknek és a gyermekeknek egyaránt. Ez igaz az szálloda két-két összenyitható szobájára is. 
Az Engler Hotel Étterem ideális színhelye családi rendezvények – születésnapi, névnapi, ballagási étkezések, családtalálkozók – megrendezésének is. Legkisebb vendégeinkre is gondoltunk: az étterem rendelkezik etetőszékekkel, étlapunkról gyermek adag is választható. Családbarát játszótér:A gyerekek az autós forgalomtól teljesen elzárt, EU szabványoknak megfelelő játszótéren szórakozhatnak. Az Engler Hotel Étterem Mosonmagyaróvár egyik legcsendesebb részén, a Rudolf-ligetben fekszik. Ennek köszönhetően a gyermekes családok szívesen töltik idejüket a családi játszótéren. A picik tiszta, friss levegőn, biztonságos körülmények között játszhatnak.

Zárt parkoló: A nagyobb családok általában személyautókkal érkeznek. Az Engler Hotel Étterem zárt parkolójában helyezzük el az autókat, kamerás portaszolgálat vigyáz éjjel az autókra, vagyontárgyakra.
Internet:
az egész szállás és étterem területén Wifi rendszer van kiépítve.
Üdülési csekk: Szállás- és étterem szolgáltatásaink igényvbevétele esetén fizethet üdülési csekkel is. Az Engler Hotel Étterem családbarát szállás kiváló érték-ár arányt jelent az Ön számára Mosonmagyaróvár körzetében. Fontos információ: kedvezményeinket csak készpénzes fizetés esetén tudja igénybe venni.
Pihenjen kedvencével Mosonmagyaróváron:Nem kell otthon hagyni a kutyust, vagy a szomszédra bízni a cicát. Az Engler Hotel Étterem állatbarát szálloda, a család négylábú barátait is szívesen látjuk.
kapcsolódó linkek: A játszótér képekben >> Mosonmagyaróvár látványosságai >>
|